Nagyon fontos megtanítani a gyermekünket alkalmazkodni a különféle helyzetekhez, rugalmasnak és nyugodtnak lenni, hiszen az életben sok minden nem úgy fog alakulni, ahogy ő szeretné. Egyszerűen lesznek dolgok, amikre nem tud befolyással lenni, jó esetben pedig a szűkebb vagy tágabb környezete javára kisebb-nagyobb áldozatokat is képes lesz majd hozni.
Amíg pici egy gyermek, addig természetesen minden róla szól. Megtanul életben maradni, mosolyogni, emberi reakciókat, érzéseket, szociális skilleket sajátít el és megtanulja, hogy szeretik, hogy ő is szeretni tudja magát. Ez egy nagyon fontos időszak, amit nem lehet kispórolni a nevelésből.
Ettől a "minden róla szól" illúziótól viszont legkésőbb egy, de másfél éves kortól mindenképp el kell kezdeni távolodni, hogy szépen, fokozatosan fel lehessen építeni számára egy reális világot.
Először csak ilyen apróságokban, hogy nem azonnal odaugrani, ha kér valamit, csak másodperceket várni, főleg, ha éppen valamilyen tevékenység közepén van a szülő. Nem eldobni, ami a kezünkben van, hanem szépen nyugodtan megmondani a babának, hogy “mindjárt jön anya/apa, csak befejezi ezt meg azt”. És aztán természetesen lehetnek olyan dolgok, amiket nem kap meg egyáltalán, ha valami nem válik a javára.
Mindennek természetesen az az alapja, hogy mi magunk mindvégig nyugodtak vagyunk, tisztában vagyunk a felelősségünkkel és a tetteink következményével. Hogy mivel mire nevelünk, mivel milyen példát mutatunk, mivel mit üzenünk. Ugyanis minden tettünkkel folyamatosan tanítunk. Mert ők figyelnek és követik mindenben a példánkat. Leginkább a példánkkal tanítunk, nem a szavainkkal.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy a pici gyerek, ha nem úgy van valami, ahogy akarja, akkor jó eséllyel sírni fog. Ez teljesen természetes. Ez nem egy vád mifelénk, amitől félni kell, nem is tragédia semmilyen szempontból, amit mindenképp el kell kerülnünk. És nem is rólunk szól, hanem róla. Ő így tud kommunikálni. És ha azt látja, hogy mi nyugodtak maradunk közben és ugyanúgy szeretjük, feltétel nélkül, akkor is ha sír, akkor ő is megnyugszik. Sőt, ha eleve nyugodtan megyünk bele a dologba, akkor lehet, hogy ő maga is sokkal könnyebben veszi.** Ez a kommunikáció és a problémamegoldó készség fejlődése szempontjából is nagyon fontos, mert, ha látja, hogy a sírás önmagában nem oldja meg a problémáját, az egy kényszerítő erőként fog hatni, hogy másképp fejezze ki magát.
Fontos, hogy ne reagáljunk azonnal a sírásra és legfőképpen ne félelemből, frusztráltságból. Nem szabad éreznie, hogy mi feszültek vagyunk. Úgy kell magunkra gondolni, hogy mi vagyunk a talaj a lába alatt, a szikla, amire ő támaszkodhat. Ha mi magunk inogunk, bizonytalanok vagyunk, akkor hogyan tudna ő megnyugodni?
Ha már elkezd sírni, hisztizni, akkor ne próbáljuk meg “megváltani” az óhajtott, ám de meg nem kapott dolgot öleléssel, babusgatással vagy ígéretekkel, mert:
- Honnan tudjuk, hogy neki az abban a pillanatban bármilyen érétket jelent? Ilyenkor inkább csak dühöt váltunk ki belőle, mert “kiszúrjuk a szemét egy öleléssel, miközben ő mást kért”.
- Tulajdonképpen nincs is szüksége vigasztalásra? Miért is lenne, hiszen semmi rossz nem történt vele. Csak nem kapott meg valamit, amit akart. Az önmagában nem rossz dolog. Ezt kell üzennünk a viselkedésünkkel, erre kell megtanítanunk, ennek pedig az alapja az, hogy tudjuk, hogy jót teszünk vele, ezért nem érzünk bűntudatot pl..
- Nem fogja megtanulni saját magát megnyugtatni, ha állandóan egy külső személy babusgatja, ha valami nem úgy sül el, ahogy akarja. Mindig valami külső személytől, dologtól (alkoholtól, drogoktól) fogja várni a megváltó vigaszt. Meg kell, hogy tudjon nyugodni saját maga is, meg kell tanulnia felismerni, hogy a dolgok nem mindig úgy vannak, ahogy szeretnénk, de ezzel együtt lehet élni, és megpróbálni az adott helyzetből a lehető legtöbbet kihozni.
Fontos, hogy ott legyünk neki, ha szüksége van ránk, ha ő maga akar minket megölelni, megnyugodni, megvigasztalódni, akkor szeretgessük meg. De ebben az a lényeg, hogy ő kezdeményezzen, ne mi. Ha pedig sírni akar, mérges ránk vagy a világra, távolságot akar tartani, akkor tartsuk ezt tiszteletben.
A másik pedig, hogy ne a nyugalom látszatára fektessük a hangsúlyt, hanem magára a nyugalomra. Ne mondogassuk neki, hogy “sírjál nyugodtan”, és ne is bagatellizáljuk el a problémát.
Mindebben leginkább az segít, ha tudatosítjuk magunkban, hogy helyesen cselekszünk, jót akarunk neki, és mindjárt meg fog nyugodni. Továbbá az is segíthet, ha ilyenkor valami másra fókuszálunk, valamire, ami nekünk érdekes. Ez automatikusan az ő fókuszát is odavonzza (alapvető szabály, hogy ha valamire figyelünk, a környezetünkben levők is elkezdenek rá figyelni, és ez különösen igaz a gyerekekre). Ehhez persze tényleg arra a dologra kell figyelnünk, nem csak úgy tenni, mintha. Ennek egy nagyon fontos része az elengedés, hogy nem próbáljuk meg őt a figyelmünkkel túlságosan magunkhoz láncolni (target locking) vagy kontrollálni az ő érzéseit.
Sok önismeretet, sok koncentrációt igényel, sok tudatosságot arról a részről, hogy bennünk milyen érzések vannak, hogy mit miért teszünk. És fel kell készülnünk előre, hogy nem fog mindig sikerülni. Hibázni fogunk. Emberek vagyunk és gyengék. De törekednünk kell a tökéletességre.
** Sokszor mi magunk gerjesztjük a feszültséget azáltal, hogy eleve félve megyünk bele egy helyzetbe. Azzal az előfeltételezéssel, hogy a gyerekünknek rosszul fog esni az, hogy ezt vagy azt nem kap meg. Éppen ezért már mi magunk is inkább kérlelni próbáljuk, mintsem egyértelműen, határozottan és nyugodtan kommunikálni. Ez káros a gyerekre nézve, hiszen ezzel tulajdonképpen ráhelyezzük a döntés terhét, felelősségét. Nem szeretnénk valamit odaadni neki, de végülis döntse el ő. Ő viszont nagyon szeret minket, nem akar csalódást okozni, jó gyerek akar lenni, ugyanakkor nagyon áhítozik arra a valamire és egy olyan megosztottság, feszültség lesz úrrá rajta, amit nem tud elviselni. Ezt nem szabad megtennünk vele, nekünk kell vállalni a felelősséget mindenért, amit engedünk vagy nem engedünk, és tudnunk kell mindig az okát annak, amit teszünk.
A gyerekkel határozottan, egyszerűen, egyértelműen és nyugodtan kell kommunikálni.
